Vírusvédelem 2018-ban

A kevésbé ismert szoftverek között néztünk szét

laptop antivírus

Vírusvédelem laptopra

A laptopok, asztali gépek és mobil eszközök vírusvédelme folyamatos kihívást jelent a fejlesztők és felhasználók számára is. Nehéz eldönteni, hogy melyik a legjobb program, emellett nem is mindig tudjuk a megfelelő összeget rászánni. Ha már megtörtént a baj, és úgy gondolod, hogy a notebookod vírusfertőzést kapott, a laptopszervizben Budapesten gyorsan és szakszerűen elhárítják a hibát, de érdemes gondolni a megelőzésre is. Ebben a posztban olyan vírusirtó szoftvereket mutatunk be, melyekről kevesebb szó esik az internetes oldalakon.

Webroot antivírus

A Webroot céget 1997-ben alapították az Egyesült Államokban, antivírusokkal, internetes biztonsági szoftverekkel foglalkoznak, az utóbbi években a felhőalapú vírusirtó szolgáltatások fejlesztését tűzték ki célul.

A készítők leírása szerint az egyik legkisebb antivírus szoftver, mely gyorsan és könnyen telepíthető, a teljes védelemhez azonban szüksége van internetkapcsolatra is. Windows és Mac operációs rendszerre is telepíthető, sok vélemény szerint az egyik legjobb tűzfalvédelmet biztosítja. A program előnye, hogy az éppen futó alkalmazások megszakítása nélkül telepíthető a laptopra és azonnal használható.

Az érdeklődők három előfizetési típus közül választhatnak:

  • PC és Mac, tehát asztali gépekre és laptopokra
  • Internet Security Plus, mely számítógépre, notebookra, tabletre és okostelefonra is telepíthető
  • Internet Security Complete – minden eszközödnek a védelmét biztosítja, emellett 25 GB védett online tárhelyet is biztosítanak a felhasználók számára.

A legolcsóbb előfizetés 30 dollárba kerül, a maximális szoftvercsomag ennek a duplája. A pcmag ranglistáján az Avast és az ESET programját is megelőzte.

Laptop vírusirtó programok sebessége

Vírusirtók sebességének összehasonlítása

Trend Micro

A Trend Micro egy japán kiberbiztonsági cég, mely szerverek, felhőszolgáltatások, asztali gépek, laptopok és IoT eszközök komplex védelmének fejlesztésével foglalkozik.

A notebookra is telepíthető szoftvereket három alapcsomagban kínálják, melyek árazása a Webroothoz hasonló. A legolcsóbb csomag csak egyetlen gép védelmét látja el, a „Maximum Security” öt eszköz (Windows, Mac, Android, iOS) teljes körű biztosításában nyújt segítséget.

A szoftver az alapvető víruskeresés mellett szülői felügyelet üzemmóddal is rendelkezik, képes optimalizálni az operációs rendszert, a maximum csomagban pedig jelszókezelő kiegészítőt is találunk. Azok számára ajánljuk, akik a japán technológiában bíznak igazán.

Antivírus szoftver laptop

Antivírus szoftverek

Sophos Endpoint Protection

A Sophos cég kevésbé ismert az informatikai piacon, pedig 1985-ben alapították Nagy-Britanniában. Több különféle szolgáltatáscsomag közül választhatunk, lehetőség van próbaverzió letöltésére is. A hétköznapi felhasználók számára a Sophos Home lehet a legérdekesebb, a gyártó leírása szerint az üzleti felhasználók számára fejlesztett vírusirtó rendszert kínálják otthoni használatra, asztali számítógépre vagy laptopra.

A leírás kiemeli, hogy hatékony védelmet biztosítanak a zsarolóvírusokkal szemben is.

Az ingyen letölthető változat tartalmaz 30 napig ingyen használható elemeket is, de a próbaidőszak leteltét követően is használhatjuk valós idejű védelemre. A prémium verzió évente 50 dollárba kerül, ezért kapjuk a zsarolóvírusok és malware-ek elleni kiterjesztett védelmet, plusz az internetes tranzakciók védelmét. Az alap verziót 3 eszközön, a prémiumot 10 eszközre telepítve használhatjuk.


Vírusvédelem és szoftverek telepítése 2018-ban. Néhány vírusirtó, antivírus szoftver bemutatása, mely laptopra, asztali számítógépre, tabletre is telepíthető, megelőző jelleggel, vagy ha a komputer már megfertőződött. A házi megoldásokon túl a szakszerű tisztítást notebook szervizben kell elvégezni, ahol a szolgáltatások közzé tartozik az adatmentés is, emellett diszkréten és gyorsan dolgoznak Budapesten. Néhány további téma, mely érdekes lehet olvasóink számára: laptopszerviz szolgáltatás Budapest, meghibásodás javítása, notebook javítás ára, laptop szerviz keresés, antivírus program telepítése, vírusirtás gyorsan.